A jászol előtt

Még emlékszem rád, hófehér karácsony,
csillogó pompa, csillogó szemek,-
ó úgy szeretnék újra örülni,
tettetés nélkül, mint egy kisgyerek
A messzi évek régen elsuhantak,
S bennük a titkos csillogó mesék,
Ó, míly sokáig vergődtem az úton,
míg ideértem újra Teeléd.
A nyirkos éjben de soká kerestem,
És nem találtam meg a csillagot.
Egyedül jöttem. Nem kísért el senki.
Kisded, óh nézd, mily kifosztott vagyok!

Ami enyém volt, azt is eldobáltam
a hosszú úton minden elveszett,
Kiüresítve némán, sallang nélkül
így nyújtom oda most szívemet.
Tudom, más ez az éjjel, mint a többi,
Hallgat a Csend, csak lelkem énekel.
Ma értettem meg először a Titkot
Csillogó fátyol nem takarja el
A nyirkos éjben- fázva, elhagyatva-
Kicsin jászladra hajtom fejemet,
a csillag messze, vaksötét az éjjel,-
csak Te vagy hozzám százszor közelebb.

/Hegyi Éva/